2014. szeptember 30., kedd

Népmese napja


Szeptember 30-a a Népmese napja, amelyet Benedek Elek tiszteletére ünnepeljük. Idén X. alkalommal, hiszen legelőször 2005. szeptember 30-án rendezték meg.
Nálunk az óvodában minden évben az óvónénik és óvodai dolgozók kis műsorral kedveskednek a gyerekeknek, eljátszanak egy mesét.
Szerencsére jó idő volt, így az udvarra kiköltöztettük az "óvodai színházat", padokat vittünk ki, hogy az óvodánkba járó  négy óvodás csoport kényelmesen nézhesse végig a műsor.

Dekoráció a Népmese napja alkalmából.

Az óvoda udvara



Az óvónénik Az aranyszőrű bárány című mesét adták elő.



2014. szeptember 29., hétfő

Kézműves foglalkozások


A hétvégi vásár keretében különböző programok voltak felnőtteknek és gyerekeknek, ahová óvodánk is hivatalos volt, egy részt mert mi is árultunk, másrészt óvodásaink felléptek egy kis műsorral.
Programok: játékos-verses bemutatók, gyermekcsoportok műsora, népzenészek, csillámtetoválás, arcfestés, ugráló vár, kézműves foglalkozások.

Gyermekmunkák kiállítása


Arcfestésre és csillámtetoválásra sokan álltak sorba.

Közben népzenészek szórakoztatták a vendégeket.

Egész nap kézműves foglalkozások gyerekeknek.
Gyerekműsorok
Gyerekek fellépései (óvodánk gyermekcsoportjai léptek fel)
Méhecske csoport
Lurkó csoport műsora


Kézműves vásár


A hétvégén Kézműves vásár volt az Ifjúsági Házban, ahol sokféle gyönyörű kézzel készített dolgokat lehetett megnézni illetve megvásárolni.














2014. szeptember 25., csütörtök

Gesztenye- és diószedő verseny


Gesztenye- és diószedő versenyt játszottunk. Ezt a játékot még a szüreti mulatságon játszottuk.
Fiúk és lányok külön padra ültek az udvaron. A lányok diót, a fiúk gesztenyét gyűjtöttek.
A gesztenyéket és a diókat kiborítottuk a fűre.


Sípszóra a fiúk, lányok felálltak és szedegették a diókat és gesztenyéket vigyázva, hogy egymásnak neki ne ütközzenek.

Egyszerre többet is össze lehetett szedni olyan sok gesztenye és dió volt.

Kis kosarakba kellett gyűjteni.
Az a csapat nyert, aki hamarabb összegyűjtötte és visszaültek a padra. Ezután cseréltünk: a lányok gyűjtöttek gesztenyét és a fiúk diót.

Képek magvakból


Fali dísz az Óvodánkban
Mindenféle magokat gyűjtögetünk: napraforgómag, kukoricaszem, lencse, zöld- és sárgaborsó, tökmag, mogyoró- és pisztáciahéj, mák, rizs, gríz.
Mivel ezek különböző színűek, ezért nagyon szép képeket készíthetünk belőlük ragasztással.





2014. szeptember 24., szerda

Őszi ügyességi és mozgásos játékok


Nem csak ősszel lehet játszani, más eszközök felhasználásával bármelyik évszakban jó elfoglaltság a gyerekeknek.

1. Tökgurítós játék: múltkor a piacon bevásároltunk és vettünk tököt, de volt aki tudott is hozni.
Két csapatot alakítottunk ki, kiszámolós mondókával döntöttük el ki melyik csapatban fog játszani, de akár fiúk-lányok is versenyezhetnek egymás ellen. Kijelöljük az útvonalat amerre a tököt kell gurítani, esetleg nagyobbak akadályokat is kerülgethetnek pl. székeket.
"Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet,
sósat, sósat, jó ropogósat!
Aki vesz, annak lesz, aki nem vesz, éhes lesz.
"

"Piros alma csüng a fán,
Szakítsd le, te szép leány!
Leszakítom, megeszem,
Mert az almát szeretem.
"


2. Magok válogatása: különböző magokat keverünk össze 2-3 félét és azokat kell a gyerekeknek szétválogatnia.

3. Mag kosárba gyűjtés: barackmagot szórtunk szét a szőnyegen és a kicsik csipesszel szedték össze kosarakba.

4. Csutka dobás: dobozokat egymásra helyezünk és csutkával kell eltalálni őket, hogy leboruljanak. (pl. kimosott joghurtos poharak)

5. Állathangok: Az óvónéni háziállatokat rajzolt kis kártya nagyságú lapokra. A gyerekek körbeülnek a szőnyegen és óvónéni választ egy kisgyereket, aki húz egy kártyát és a rajta látható háziállat hangját elutánozza, esetleg mozgását is utánozza. A többieknek ki kell találnia az állat nevét, aki kitalálja az húzza a következő kártyát.

6. Mozgás utánzása: Játszunk a szabadba. A kártyákon különböző mozgások találhatóak, ebben a játékban is egy kisgyerek húz egy kártyát és bemutatja milyen mozgás van rajta, majd a többiek utánozni próbálják. Aki bemutatta a mozgást kiválasztja a szerinte legügyesebbet, aki a következő kártyát fogja húzni.


 7. Bent a bárány, kinn a farkas: óvónéni választ a gyerekek közül egy bárányt és egy farkast, ők fejdíszt kapnak. A többiek megfogják egymás kezét körben állva, ők lesznek a "kerítés". 


Tányértalpas, lompos farkas,
huss, el innen, huss, huss, huss!
Nem engedjük a báránykát,
fuss el innen, fuss, fuss, fuss!

A mondóka után a kerítés kinyílik, a gyerekek felemelik a kezüket és a bárány kiszalad, a farkas pedig fut utána, próbálja elfogni. A bárány bármikor beszaladhat és megmenekülhet, de ha a farkas ügyes el is kaphatja. Mindkét esetben megtapsoljuk őket, majd mindketten választhatnak másik bárányt és farkast, azok közül akik még nem voltak. (többféleképpen lehet ezt a játékot is játszani, mi kicsit leegyszerűsítve kiscsoportosokkal így játszottuk).


 Jó játékot! :)

Őszi dekorációk az udvaron


Kapu dekoráció
A díszkút feldíszítése





Levél varrva
Dísztökök